Tesla Model S 2021
2021. január 28. írta: Német Bertalan

Tesla Model S 2021

Megérkezett a Tesla Model S 2021-es változata, amely végre elég komoly faceliften esett át, és hamarosan sorozatgyártásra is kerül. 

 

Nagyon sokáig nem voltam oda a Teslákért, de az utóbbi időben egyre jobban rápörögtem a témára, és hát, hogy is mondjam, igazi fan lettem. De az igazi áttörést a Model S 2021-es faceliftje hozta el nálam. Mikor megláttam a képeket róla, egyből jött az a must have érzés, amit nagyon kevés dolognál szokott érezni az ember első látásra. 

screen-shot-2021-01-27-at-1-50-26-pm-1611784732.png

Forrás: Tesla.com

Először is pár szó a külsőről. Talán itt változtattak a legkevesebbet, bár egy kicsivel sportosabb lett mint az elődje, és próbáltak a légellenálláson is csökkenteni, valamint 19-21 colos könnyűfém felnikkel lesz kapható az autó. 

screen-shot-2021-01-27-at-1-50-50-pm-1611784795.png

Forrás: Tesla.com

Amiről igazán sokat lehet beszélni, az a beltér, hiszen ezen rengeteg változást eszközöltek a Teslánál. Először is a függőleges kijelző helyét egy vízszintes 17" colos képernyő vette át aminek a felbontása 2200x1300 pixel, valamint a kormány mögé is bekerült egy kisebb 12,3 colos panel. A kormányról érdemes még beszélni, hiszen elképesztően futurisztikus lett, nekem nagyon bejön ez a forma, bár ezzel szerintem nem mindenki ért velem egyet, lesznek olyanok akiknek nem jön be ez a foram világ, vagy a használhatóság terén nem lesz jó. Azt nem lehet tudni, hogy csak ezzel a kormánnyal lehet majd kapni a Model S-t vagy választható lesz-e a kormány kialakítása. 

A hátsó férőhelyek is nagyobb változásokon estek át, hátul is van mostmár kijelző, ami az első ülések közötti konzolba lett integrálva, amelyeken játékok is futtathatóak, nem véletlen látszódik a fotókon a kijelzőn mindenhol a Witcher. Az autóban lehet mobilt és laptopot tölteni, a hang inőségéről 22 hangszóró és 960 W-os hifi gondoskodik, valamint Hepa szűrős klímát találunk az autóba. 

További specifikációk a Plaid modellről: 1020 lóerő, 0-100-ra gyorsulás 2,1 másodperc, a végsebesség pedig 322 km/h, a hatótáv 628 km, persze a gyakorlati adatok ettől eltérhetnek, hiszen ez erősen használat függő. Az autó nem mondható könnyűnek, hiszen 2162 kilogramm. Az új modell három mototos összkerékhajtást kapott. 

Ennek a modellnek lesz egy nagyobb teljesítményű változata is a Plaid+ amelynek csúcs teljesítménye meghaladja az 1100 lóerőt, és a hatótávolsága 840 km körül lesz. Ennek gyártása azonban csak az év végén kezdődik el. 

Természetesen nem ezek az alap modellek. Az alapmodell dupla motoros hajtást kapott aminek a hatótávolsága 663 km-re van hitelesítve, "csak" 2069 kg és 3,2 másodperc alatt teljesíti a 0-100 km/h sprintet. 

Az árak a következő képpen fognak alakulni: Az alap modell 31,3 millió forintba, a Plaid 42,1 milló, míg a Plaid+ 50,4 milló forintba fog kerülni. Nyílván nem olcsó egyik modell sem, de a Model S mindig is zsebbenyúlós volt. Mindenesetre kíváncsian várom majd a teszteket az új, igazán faceliftet kapott Model S-ről. 

Neket mi a véleményetek az új koncepcióról? 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://protohype.blog.hu/api/trackback/id/tr4916406514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2021.01.29. 17:50:07

Szebb az eleje, csunya a kormany, es ertelmetlenul eros.
Amugy kene, vezettem egy P80D-t. Boven eleg.

röf 2021.01.29. 20:09:05

Kinek a pap...
Audi RS3

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2021.01.29. 21:15:45

Gondolom az elektromotoroknál néhány plusz lóerő nem jelent túl nagy költségnövekedést a gyártásnál, miközben a prospektusban meg nagyon is jól mutat!
süti beállítások módosítása